"aztán majd, blogot is írni kéne...."

Azt hiszem ez a mondat nyerte el nálunk az év mondata címet, annyiszor hangzott el már 2008-ban, de hiába voltak a fogadkozások, valahogy mégsem sikerült semmit írni kedves kis blogunkba már lassan fél éve.

Viszont, most az ünnepi ajándék és képeslap özönök utáni inséges időkben végre jelentkezünk és igyekszünk néhány jó történettel, beszámolóval, képpel bemutatni azt mi történt velünk az elmúlt évben itten Skóciában.

„Hol is vagytok most tulajdonképpen? Mit is csináltok?” – jöhetnek az első kérdések, az információözönnel nem igazán ellátott olvasótól.

Nos jelenleg a Gartmore House-nak nevezett kastélyépületben élünk és dolgozunk, aminek nagyon szép honlapja van itt és ehhez képest egy „icipicit” más, skótos sajátosságokat rejtő mindennapi élete van.

Mindketten úgymond nagyot emelkedtünk a ranglétrán (mármint munkában és nem fizetésben:) a Rob Roy Hotel óta Eszter irodista lett a recepció-iroda-értékesítési vonalon, (a képen látható a kolléganőivel az iroda bejáratánál)

Én pedig felszolgáló vagyok az étteremben, de ez nem azt jelenti, hogy teljesen elszakadtam volna a hőn szeretett mosogatógépemtől, hiszen itt a felszolgálók edényeket is mosogatnak.

A munkánk tartogat néha szokatlan feladatokat is: Találjátok ki vajon ki lehetett a Mikulás a glasgowi gyerekeknek?

Hello son!

„Helló fiam!” - ahogy az étterem menedzserünk szokta mondani... Ezzel az igazi Rob Royos köszöntéssel üdvözlünk Benneteket Aberfoyle-ból, a Rob Roy Hotel személyzeti szállásának 19/A szobájából!

Gondolom már sokan vártatok erre a pillantra, hogy végre elkezdhessétek olvasni skóciai kalandjainkról szóló blogunkat. Az nagy irodalmi művek hagyományait követve, a bevezetéssel kezdeném:

Hogyan kerülnek Kováchék (azaz ebben az esetben Eszter és Jani) Skóciába?

Röviden összefoglalva megszülettünk, megismerkedtünk, szerelmesek lettünk, összeházasodtunk, aztán meg kijöttünk Skóciába :)


Kicsit bővebben, aki követte életünk eseményeit az tudhatja, hogy tavaly Jani (azaz én) volt(am) Angliában, néhány hónapot. Ez idő alatt Eszter is kilátogatott és mindkettönk számára jó élmény volt az angol nyelvterületen való tartózkodás. (Elég furcsa szó ez a nyelvterület, mert mi is van a nyelvnek a területén, bolyhok, ízlelőbimbók, vagy mik – mindegy, sose voltam erős biológiából).

Itt jön egy másik szép szó, a családtervezés, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy szeretnénk gyerekeket, ehhez pedig (meg egyébként is ) szeretnénk nagyobb lakást.

A harmadik, valóban szép szó, a hit. Hiszünk abban, hogy dolgunk van most itt Skóciában és életünre jó hatással lesz az itt töltött idő.

Szóval kellett a lóvé mi? Kérdezhetitek lényegretörően és kevésbé szép szavakkal kedves olvasók. És igen, ez is igaz, pénzt jöttünk gyüjteni a jövőnkre.

Nem túlzás azt állítanom, hogy komoly pénzügyi és technikai apparátust mozgattunk meg azért, hogy Veletek kapcsolatba lehessünk. Új szuper jó Compaq laptop, mobilinternet, remélhetőleg képek. De azt hiszem a munka és egyben lakhelyünk is mindent megtesz a szórakoztatásotok érdekében: elképesztő sztorik, érdekes emberek, csodálatos tájak.

Izgalmas kihívás lesz együtt írni a blogot. Ha arra gondolok, hogy néhány év múlva úgy emlegetnek majd minket mint a híres íróházaspárt, úgy érzem most egy nagyszerű pillantnak lehetünk tanui.... :)

És ennek a történetnek Ti is a részesei lehettek: Írjatok minnél több kommentárt a bloghoz és emailt a szerzőknek! Mindennek és mindenkinek nagyon örülünk!

Szóval nincs más hátra, mint ahogy Marlyn Monroe mondja a Valaki forrón szereti című filmben : BON VOYAGE! (Jó utazást!)

Hány pulóver kell Skóciába?

Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztattak bennünket az indulás elötti utolsó napokban. Különböző kutatások szerint az emberi lélek súlya 21 gramm. Ez arról jutott eszembe, hogy nagyon sokat töprengtünk azon, hogy mi fér bele 15 kg-ba, ugyanis ilyen tömegű bőröndöt lehet feladni a repülőgépre. Az utolsó esténket azzal töltöttük, hogy az Ambrus-Farkas házaspártól kapott digitális mérleg és a Kovách család féle tuttibbnál-tutibb mérlegelési tippek segítségével kergettük őrületbe egymást.

Íme a tutti módszer három lépésben,azaz így kell megmérni a csomagok súlyát, ha repülőtéri mérlegelésre készülsz:
1.Elöször megmérjük a böröndök súlyát üresen csak önmagunk idegesítése céljából, azért, hogy tudjuk, hogy mennyi mindent pakolhatnánk még a bőröndbe, ha nem lenne olyan dögnehéz(mármint a bőrönd).
2. Aztán annak az embernek a súlyát kell mérlegelni, aki a mérlegre fog állni a csomaggal.
3. Majd utána pofonegyszerű lesz megtudni a csomag súlyát: a csomagot fogó ember súlyát, ki kell vonni a csomag plusz az ember súlyából és máris megtudjuk a csomag súlyát.

Na ez így jól is hangzana, de ez a digitális mérleg kissé szeszélyes volt, ugyanis minden egyes mérésnél mást mutatott mind az ember súlyánnak, és ennek következtében a csomag súlyának is! Ezt még valahogy feldolgoztuk, de azt már nehezebben, hogy hiába hittük azt, hogy mostmár tényleg leminimalizáltuk a csomagokat, még mindig 15 kiló felett volt a súlyúk. Végül oda jutottunk hajnali fél három fele, hogy mostmár mindegy, lesz ami lesz, csak már aludjunk....
Azért, hogy érezzétek az előkészületek hangulatát, iderakunk néhány képet a lakás állapotáról:




Azt ugye mondanom se kell, hogy vasárnap már nem méregettünk semmit a bőröndökön, így ott álltak a szobában, a kézipongyászok társaságában várták sorsuk beteljesülését

És elérkezett az igazság pillanata, a repülőtéri csomagmázsálás. A Csilléry család támogatásával és Miki, - aki egyszemélyben apa és após is - hathatós közreműködésével (kissé megemelte a csomagot, miközben mosolygott a check-in pultos hölgyre) sikerült elérni, hogy a 15 kilónál nehezebb böröndök kevesebbnek látszódjanak a mérlegen, így mostmár nekivághattunk a nagy útnak! Köszi!

A képen a Csilléry family búcsúztató küldöttsége látható + Eszter.
Ja és, hogy hány pulóver kellett Skóciába? 7 pulcsi és 2 melegítőfelső.

Kis lépés egy embernek, de nagy lépés...” Kováchéknak

2008. május 18-án helyi idő szerint 20:15-kor földet ért a Ryanair Budapest- Prestwick menetrend szeritni járata, fedélzetén egy mindenre elszánt magyar házaspárral – ezek mi vagyunk! Megtéve az első, felejthetelen lépéseket Skócia fövenyén, mindketten a pillanat hatása, és a pontosan gramra kimért marha nehéz kézipoggyászunk súllya allatt “görnyedve” körülnéztünk, és 1 pillanat allatt a következő 2 megállapításra jutottunk:

1, Nagy eséllyel Európa egyik legkisebb repterén landoltunk – a reptér épületegyüttese alig közelítte meg egy átlagos buszállomás méreteit. Sebaj, gondoltuk legalább nem tellik órákba míg átjutunk az ellenőrzéseken, és valószínű a csomagunkat sem keverik el.

És tényleg..... 10 percen belül Jani már hősiesen tollta is a pontosan 40 kg-ba tömörített összes ingóságunkat :-)

2, Nagy eséllyel Európa egyik legcsodásabb repterén landoltunk – A reptér a tenger partjához közel egy nagy öböl partján nyúlik el, ahonnan az esti naplementében felsejlenek a Skót Felföld déli hegycsúcsai.











(A képen alig látszanak a hegyek, de higgyjétek el, ott vannak és csodásak!)


Fél óra várakozás után percre pontos menetrendszerinti indulással suhantunk tovább Glasgow központi pályaudvara felé.




MÁV-hoz szokott embernek ez szokatlan dolog, de ami még ennél is szokatlanabb: a britt vonatok egészen szépek, de főleg tiszták!)


Glasgow City Central Station: Na hát ez már egy nagyon is nem kicsi pályaudvar. “Csupán” fél órába telt mire – térkép segítségével - megtaláltuk a megfelelő kijáratot a Youth Hostelünk (diákszálló) irányába.

Másnap reggel korán indultunk tovább célállomásunk felé: Aberfoyle-ba. Ahogy a buszunk elhagyta Glasgow városát gyönyörű zöld dombokat, aprócska falukat és mindenfele elégedetten legelésző barikat láttunk. A keskeny utat minkét oldalon felválltva sűrű erdők és leírhatatlanul zöld mezők szegélyezték. A buszunk meg ezerrel vágtatott, kanyar vagy falu ide vagy oda, úgyhogy mire észbe kaptunk megállt a busz és elkiabálta magát a sofőr: Rob Roy Hotel.

Alighogy lerángattuk a csomagjainkat a busz már gördült is tovább. Ott álltunk hirtelen Skócia közepén az A8110-es főút patkáján, köröskörül hegyek, erdők, velünk szemben a híres Rob Roy Hotel. Janival egymásra néztünk és tudtuk szavak nélkül is: nincs visszút, itt vagyunk, megérkeztük. Több mint fél év tervezgetés, agyalás, várakozás és szervezés után az álmaink most váltak valóra, most kezdődik életünk egy teljesen új, kihívásokkal teli időszaka.....